TIZENHÉT

A trandoshai erőteljes taszításának eredményeként Corran átrepült a sötét ajtónyíláson. Mivel semmit nem látott, gombóccá húzta össze magát, és csak abban reménykedett, hogy nem a fejére esik. A sípcsontját verte be valami éles tárgyba, azután a bal vállára dőlve gurult tovább. Több mindennek nekiütközött - ezek legtöbbje felkiáltott -, míg végül valami irtózatos keménynek csapódva megállt.

Corran kinyitotta a szemét, és a félhomályban belebámult egy irdatlanul magas férfi vigyorába. A zuhanás befejeztével most a férfi térdének támaszkodva hevert a földön - amaz valószínűleg fél térdre ereszkedett, hogy feltartóztassa Corrant. A háta mögül még hallotta azoknak a szitkozódását, akiket zuhanás közben döntött le a lábáról.

A szakállas fickó felállt, és talpra állította Corrant.

- Pazar belépő volt.

- Segítettek benne. - Corran megigazította a vállán a vékony vászontunikát, majd igyekezett letelepedni a padlón. A bő ruha alig ért a térdéig. Az ujja a karjának közepéig ért, de csak azért, mert a vállrész a deltaizma vonaláig lógott le. Alatta meztelen volt, s ez némiképp zavarta. Tudta, hogy ez is a pszichológiai hadviselés eszköze, amit Isard eszelt ki a számára: tagadd meg tőle az emberi ruhát, s úgy fogja érezni, emberi mivoltának egy darabkáját tagadták meg tőle.

A nagydarab férfi bólintott.

- A trandoshai nem kedvel senkit. Én Urlor Sette vagyok. - Kezet nyújtott Corrannak. Sette két ujja hiányzott, de ez szemmel láthatóan nem zavarta.

Corran ernyedten megszorította a kezét.

- Corran Horn.

- Örülök, hogy megismerhettelek. - Sette bal felé intett. - Gyere, elviszlek az Öreghez! - A Sette hangjából kicsengő tisztelet és kedvesség eszébe juttatta Hornnak, miként szólította ő is gyakran Gil Bastrát Öregnek.

Biztosan a rabok hallgatólagosan elfogadott vezérére gondol. Corran rájött, hogy Isard újabb trükkjének áldozata: abban a reményben vetette Lusankya közönséges lakói közé, hátha közöttük kifecsegi mindazt, amit a vallatással nem tudott kiszedni belőle. Mivel nem emlékezett rá, hogy a drogok hatása alatt mit mondott el, mit nem, azt sem tudta kitalálni, valójában mire is kíváncsi Isard. Csak annyit tudok, hogy itt valami rejtélyes dolog megy végbe. Jó lesz, ha vigyázok.

Urlor elvezette őt az ajtó közeléből beljebb, a cellakomplexum mélyébe. Úgy tűnt a számára, az egészet a természetes sziklából vájták ki. A padlót vastagon lepte a por, s Urlor döngő léptei nyomán porfelhő kavargott. A szabálytalan falat itt-ott lumineszkáló mohafoltok lepték be. Nyálkazöld fényük kísérteties félhomályt varázsolt a barlangba, s szürkére színezte a közelben átlók arcát.

Urlor egy oldalsó kamrába vezette Corrant, aminek olyan alacsony bejárata volt, hogy még neki is le kellett hajolnia. Odabent a nagydarab férfi felegyenesedett és félreállt. A kerek helyiség túlsó felén, mintegy hatméternyire a bejárattól, egy öreg, fehér hajú szakállas férfi ült fel, és vetette át a lábát a hevenyészett függőágy peremén.

Corrannak abban a pillanatban olyan érzése támadt, hogy valahol, valamikor már látta ezt az embert, de nem tudta megmondani, hol és mikor.

- Uram, ez itt Corran Horn. Épp most hozták.

Az öreg felállt, megigazította a tunikáját, és alaposan szemügyre vette Corrant. Amaz úgy érezte magát, mintha a CorSec fővallatója előtt állna. Nem volt kellemetlen érzés, csupán megerősítette, hogy az öregé itt a vezető szerep.

- Gyere, fiam, hadd nézzelek meg közelebbről!

Corran közelebb lépett, s hallotta, amint mögötte Urlor is vele mozdul, nyilván, hogy megakadályozza, ha valami ostobaságra készülne.

- A Zsiványkommandó hadnagya vagyok.

- Úgy is nézel ki, mint egy pilóta... termetre legalábbis. Antillesben jó parancsnokra leltetek. Mert gondolom, Skywalker nem tartott veletek.

- Nem, uram, ő nincs köztünk. Wedge Antilles a parancsnokunk most is.

A öreg bólintott, és Corranra hunyorgott.

- Koréliai vagy, ugye?

- Igen, uram.

- Ismertem a nagyapádat?

Corran vállat vont.

- Rostek Hornnak hívták. A CorSecnél dolgozott.

Az öreg megrázta a fejét, és kihúzta magát.

- Nem, másvalakire gondoltam, a Klónok Háborúja idejéből. Nem emlékszem Rostek Hornra, bár lehet, hogy találkoztam vele egyszer-kétszer. Előfordulhat.

Bár az öreg maga értékelte a kijelentését, Corran ezt nem határozatlannak, sokkal inkább udvariasnak érezte. Jóllehet a haja megőszült, a bőre ráncos lett, az értelme nem kopott meg az idő múlásával. Tudta, hogy kivel tévesztette össze Corrant, és azt is, hogy Corran nagyapját sosem látta. Ez a szellemi frissesség jó benyomást tett Corranra, ahogyan az is, hogy elismerte a tényeket.

Az öregember a kezét nyújtotta Corran felé.

- A nevem Jan. - Sötét szeme Urlor felé villant. - Ellentétben azzal, amit ő állít, itt nincsenek rangok. Az akkor volt, amikor mi emberek voltunk. Most csak itt vagyunk.

- Örülök, hogy találkoztunk, uram. - Corran megszorította a kezét, és a csontos ujjakban is megérezte az erőt.

Jan visszaült a függőágyra.

- Azt mondod, Antilles végül elfogadta a kinevezést?

- Igen, uram.

- Mindig is megfontolt ember volt. Jó katona. És ki a flotta parancsnoka?

Corran tétovázott.

- Nem hiszem, hogy erről óhajtana velem beszélgetni, uram.

Jan elmosolyodott.

- Nagyon jó, fiam. Akár azért vagy itt, mert Isard kiszívta a véred, ahogyan a pók teszi, az óvatosság nem árt. - Maga elé pillantott. - Közülünk néhányan a Yavin óta vannak itt, megértheted, kíváncsiak vagyunk, mi történt azóta. Mások is kerültek ide, akik elmondtak egyet s mást. Tudjuk például, hogy a Császár meghalt, és vele pusztult a másik Halálcsillag. És tudunk a Ssiruukról. De az elmúlt másfél évről kevés hírünk van. Azóta te vagy az első nem birodalmi katonaember, aki ide került. A civilek csak annyit tudnak a Lázadásról, amennyit a birodalmi hírforrásokból ismernek.

Urlor súlyos kezét Corran vállára tette.

- A birodalmiak azt mondták, a Zsiványkommandó halott. A Borleiasnál odaveszett.

- Ez volt az álmuk, igen. - Corran kibújt Urlor keze alól, és úgy fordult, hogy mindkettejüket lássa. - A Zsiványkommandót a Borleiasnál valóban nagy csapás érte, de ez inkább a hamis információknak, mint a birodalom haderejének volt köszönhető. Attól kezdve pedig Coruscant invázióján dolgoztunk. - Arcára széles mosoly ült, mert érezte, hogy szétárad benne a büszkeség. - A Zsiványkommandó beszivárgott Coruscantra, és leállította a pajzsokat. Nem emlékszem mindenre, de tudom, hogy megérkezett a flottánk. Engem Isard ide hozott, ebből tudom, hogy Coruscantot most az Új Köztársaság irányítja. Az most a miénk.

- A tiétek, mert mi nektek adtuk.

Corran jobb felé pillantott, s látta, hogy az ajtón egy elhízott alak préseli át magát. A tunika, mely fekete volt, mint a férfi ritkuló haja, alig rejtette a testét. Egy pillanatra düh villant a szemében, azután felegyenesedett, és húzogatni kezdte a tunikáját.

- Egy beteg világot örököltetek. Egy halott világot.

Jan az újonnan érkezett felé intett a fejével.

- Ez Evir Derricote tábornok, egykori birodalmi alkalmazott. Köztünk ő az egyetlen birodalmi katona.

Corran nyomban rájött, hogy itt azért nincsenek rangok, hogy a lázadókat ne lehessen megkülönböztetni a birodalmiaktól

- Corran vagyok, és ott voltam a Borleiasnál.

- Akkor láttad, miként zúztam szét az inváziós flottátokat.

- Igen, és azt is, hogy néhány barátom odaveszett. - Corran ökölbe szorított keze elindult Derricote golyófeje felé, de sosem ért oda. Urlor keze előrelendült, és Corrant a ruhája ujjánál fogva rántotta vissza. Lába a levegőben kapálózott, karját a megfeszült tunika tartotta fogva. - Hé, ez fáj!

- Van itt egy szabály... ha megütsz egy birodalmit, a többiek az Öregen verik el a port.

Ez ismerős. Corran eltátotta a száját, mintha arra számítana, hogy így távozhat belőle a gyomrát szorító csomó. Bólintott, mire Urlor letette. Corran Jan felé fordult, és meghajolt.

- Nem fog még egyszer megtörténni.

- Helyes gondolat, Corran, nagyon jó. - Jan halkan a markába köhintett. - A tábornok volt az, akitől tudjuk, hogy a Zsiványkommandót megtámadták a Borleiasnál. Csak a visszatéréseteket és a győzelmeteket hagyta ki.

Derricote felhorkant.

- Ha még a Borleiason volnék, még több Lázadó vére folyna el.

- Nem valószínű. Megkerestük az Alderaani Biotikai Gyár erőművének távvezetékét, és megszakítottuk, így a maga pajzsai és ionágyúi energia nélkül maradtak. Egy maréknyi TIE-pilóta túlélte a második támadásunkat, ezek hazarepülve megadták magukat, amikor látták, hogy a támaszpontot már a mi embereink uralják. - Corran vállat vont. - Ami pedig a Coruscantot illeti, s azt, hogy „örököltük", nos, én inkább úgy mondanám, a bolygó most a miénk. Lehet, hogy gyenge, de akkor is jobb kezekben van nálunk, mint volt a magukéban.

- Nem hiszem, hogy a haldoklók is ezt gondolnák.

- Nem hiszem, hogy a haldoklók a Lázadókat okolnák a szenvedéseikért.

Derricote vállat vont, mire hájas dereka rezegni kezdett - Nem számít, kit hibáztatnak. A Birodalom történelmében ez csak egy jelentéktelen incidens.

Jan leugrott a földre.

- Ennek eldöntését azért csak bízza a történészekre, tábornok.

- Ha én kijutok innen, és összeillesztem emlékeim mozaikját, az maguknak sokba kerül, Jan. - Derricote lehajtotta a fejét, és átpréselte magát a szűk ajtónyíláson. Amikor félúton megállt, Corran azt hitte, beszorult, pedig csak visszafordult, és megint Janra pillantott. - Majd elfelejtettem, amiért jöttem. Kész az új főzet.

- Köszönöm. Urlor majd szerez embereket, akik palackozzák. - Jan intett Urlornak, aki segített Derricote-nak átbújni a nyíláson, majd ő is utána ment. Az öreg elmosolyodott. - A tábornok nem régóta van velünk, de jó hasznát vesszük biológiai ismereteinek. Egészen tűrhető sört tud főzni, így ismét élvezhetjük a rég elfeledett italt.

- Megbíznak benne annyira, hogy megisszák?

Jan vállat vont.

- Ő is ezt issza, ha mérgező volna, már nem élne. Ahelyett hogy birodalmi szolgálataival kérkedne, a bebörtönzése miatt mintha megzavarodott volna. Azt hiszi, ő segítette Jégszív tervét megvalósulni, de a nő egyszerűen félreállította.

Corran bólintott.

- Meg tudom érteni a zavartságát. Én sem tudom, miért vagyok itt.

- Ez idővel elmúlik. Sok embert szállítanak el innen, ettől függetlenül a Lusankya űrforgalma igen gyér.

- Ez nem jó hír. Ha ez a hely tényleg egy isten háta mögötti bolygó, nem sok reményem van rá, hogy a Szövetség megtalál.

Jan kivette a hajából a zsinórt, ami összetartotta a lófarkat.

- Én, ha jól becsülöm, hét éve vagyok itt, és még nem talált rám senki. - Felnevetett, de a hangja meleg és természetes volt, nyoma sem érződött belőle annak a feszültségnek, ami Derricote nevetését jellemezte. - A holnap mindig ott áll előtted.

- Ez igaz. - Corran felsóhajtott, és körülnézett a kis kamrában.

- Urlor megtanított egy szabályra. Van több is?

- Tesszük, amit mondanak, amikor mondják, hogy tegyük. A feladatok nem túl nagyok, de nem is a napi fejadagért kell elvégezni őket. A termelés szezonális, de nem annyira specifikus, hogy elárulná a hollétünket. Azt hiszem, működik itt valahol egy agrokombinát, az lát el bennünket, de még senki nem látta. Úgy gondoljuk, vannak nálunk alacsonyabb rendű rabok is, azok tartják karban a kombinátot. Mi viszont a legalsóbb szinten lakunk, ahol a legnagyobb a biztonság. Legalábbis ezt hisszük. Lehet valahol ennél szigorúbb hely is, de arról nem tudunk.

- Milyen munkát végeztetnek velünk?

- Semmirevaló fizikai munkát. Nagy kövekből kis követ csinálunk, abból murvát, azt meg egyik helyről a másikra szállítjuk. Nehéz munka, és borzasztóan unalmas, de csak arra való, hogy megtörje a reményeinket, és elvegye az időérzékünket. Egyesek bele is őrülnek.

Corran lehalkította a hangját.

- Megszökött már innen valaki?

- Annyira senki nem őrült, fiam.

- Nem is próbálkoztak?

- Néhányan igen, de egyiknek sem sikerült.

- Amennyire tudjátok.

Jan szóra nyitotta a száját, de azután becsukta, és bólintott.

- Ismereteim szerint, igen, igazad van. Mindenesetre amióta én itt vagyok, senki nem próbálta meg.

- Azokat, akik megpróbálkoztak vele, ide hozták vissza?

- Részben, igen. - Az öreg a kaverna mélye felé intett. - Van itt egy kamra, ahol a birodalmiak a halottak koponyáit meg egyéb holmiját tartják. Mi a mieinket kicsempésszük a bányába, ahol dolgozunk, és ott eltemetjük őket.

- Tehát a szökés lehetetlen?

Jan kacsintott, és suttogásra fogta a szavát.

- Sosem mondtam, hogy lehetetlen, csak azt, hogy nem lehet kivitelezni.

Corran halkan felnevetett.

- Én a Zsiványkommandóból vagyok. Mi a lehetetlennel üzletelünk, és mindig pontosan szállítjuk.

Jan Corran vállára csapott.

- Most már tudom, hogy sajnálhatom, amiért nem ismertem a nagyapját. Ha ilyen unokája van, el tudom képzelni, milyen remek fickó lehetett.

- Az az érzésem, igaza van, uram - bólintott Corran ünnepélyesen. - És mivel az unokája vagyok, mindent elkövetek, hogy megszabaduljak ettől a sziklától.

Az öreg elmosolyodott.

- Attól a pillanattól, hogy megláttam, Corran Horn, ez a legkevesebb, amit várok magától.